Várasfenesi tájház
„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”
Sebő Ferenc
TÖRTÉNELMI KITEKINTÉS
A Fekete-Körös bal partján, Belényestől (Beius) 3 km-re, a Béli-hegység lábánál, a Fenesi-patak mentén fekszik. Neve először az 1291-94 közötti
püspöki tizedjegyzékben jelenik meg Fenes formában. A Fekete-Körös menti falvak átmenetet jelentenek a hegyvidéki és az alföldi gazdálkodás között. A Fekete-Körös völgyét már a X-XI. század fordulóján megszállták a keleti irányban terjeszkedő mezőségi magyarok. Györffi István szerint a magyarságnak egy olyan szigetéről van szó,
mely a középkorban összefügött az alföldi magyarsággal, majd a románság XIII. századdal kezdődő beköltözése utan számaránya mindinkább az utóbbi javára billent. A török világ alatt a Fekete-Körös völgy is sokat szenvedett. Annál többet minél közelebb esett az Alföldhöz. Az Alsóvölgy néhány közössége örökre eltűnt. Sok később feltámadt romjaiból, de már román lakoss ággal. A törökök kivonulása után a Felsővölgy sűrű román népessége megindult a Fekete -Körös völgyén a magyarság pusztán hagyott falvai felé.Ott a magyarság romjait találta, felszívta, de az összefüggő magyar nyelvterületeket vagy nagyobb szorványokat nem tudta beolvasztani. Ma Felsővölgyön tíz községben laknak magyarok, ezek: Belényes, Rézbánya, Várasfenes, Körösjánosfalva, Belényessonkolyos, Belenyesújlak, Magyarremete községek. A Fekete-Körös völgyén kertnek nevezik a beltelek belső felét, mely legtöbbször jóval nagyobb, mint a belteleknek az utca felől való része, az udvar. Általában a kertekben nemcsak gyümölcsöt, konyhakerti növényeket, hanem kendert, lucernát is termelnek. A szőlők a szőlőhegyen vannak.
A gyümölcstermelés jelentékeny a Fekete-Körös völgyén. A gyümölcs feleslegéből pálinkát főznek, melyről messze földön híresek.
A dél-bihari magyar falvak sajátossága, hogy egymás mellé zárkózott nemzetségek házaiból állanak. Györffy István 1911-ben készült leírásai és
térképei alapján Várasfenesen még ma is nyomon lehet követni az ősi családok eredeti elhelyezkedését. Az 1870. évi telekönyvi térképen
megtaláljuk a Vura és Halász családokat melyek 1600-1704 közt a legnépesebb nemzetségek voltak, valamint a Benedek családot, melynek 2
tagja az 1800-as évek elején települt le Fenesen.
A TÁJHÁZ TÖRTÉNETE
Magát az épületet, 2009 őszén vásárolta meg a Vura család és kemény munka árán 2010 május 30-adikán nyitotta meg a nagyközönség számára. A ház és a telek a Benedek (kuruc) család tulajdona volt és már az 1870 évi telekkönyvi térképen az eredeti helyén valamint jelenlegi méreteiben megtalálható.Nincs pontos évszámunk, de több jel arra utal, hogy az 1800-as évek közepén épülhetett. Szerencsénkre a házon nagyon kevés átépítés történt az évek folyamán és így mostanra megmaradhatott eredeti állapotában.
A háznak a szakszerű megnevezése „modos paraszti ház”, a Benedek család az 1870-es években egyike volt a falu legmodosabb családjáinak és ennek megfelelően épült a családi ház is. A ház beosztása követi a hagyományos „magyar ház” beosztást.A ház merőlegesen dől az utcára, az elejét virágos kert díszíti, hátul pedig párhuzamosan a csűr határolja.
Jellegzetes erdélyi sajátossággal az utca, a ház, a csűr és a szomszéd ház négy oldalról zárja be az udvart. A csűrön kívül veteményes kert valamint gyümölcsös kert található. Ritkaságszámba megy az utca felőli részén található fából épített disznóól, mely mára már egyedülálló az egész faluban.
A ház három különálló szobából áll, oldalt nagy tornác szegélyezi. Az ajtón belépve apitvarba (konyhába) érünk, ahol egy felújított búbos kemence valamint konyhai eszközök találhatók.A magyar házakban a konyha és a kemence a gazdaasszony szeme fénye és a tisztán tartására roppant gondot fordított. A pitvarból jobbra az utca felől helyezkedik el a tiszta szoba, mely a ház dísze lehetett valamikor. Ennek megfelelően van berendezve jellegzetesen a Fekete-Körös völgyéhez párhuzamos beosztással. A szobában a bútorok egymással szemben vannak elhelyezve, megtalálható itt a felvetett ágy, sifon (ruhás szekrény), valamint a kaszli (kihúzhatós fiókokkal rendelkező szekrény) középen az asztal székekkel, valamint a tűkőr a falon, körbe a falon tányérok, valamint szentképek. Itt kapott helyet a bőlcső is, jelképezve a régi időket, mikor a fiatal asszony itt szülhette meg a gyerekét. Ez a szoba régen a tiszta szoba volt, ahol a legfejlettebb holmik és értékek álltak, ilyenek a végvásznak, eladásra váró pálinka, szappantáblák.A család legfeljebb gyönyörködni járt bele. Ősi szokás szerint az ember ebben a szobában született és halt meg, mivel Fenesen ebben a szobában szokták a halotat felravatalozni és virrasztani.Ez máig fennmaradt szokás a faluban. A pitvarból balra nyílik a kamra, vagyis a lakószoba. Ebben a szobában élték le a régiek az életüket, a tél beálltával, általában ide húzódott be mindenki. Itt található a szövőszék is, mely működőképes, a faluban régen minden házban volt szövőszék és az asszonyok itt szőtték a pokrocot, amit aztán a döngölt föld letakarására használtak a szobákban. A jóidő beálltával, általában a gazda valamint a nagyobb gyerekek kint éltek az állatok mellett, a házban csak az öregek és a kicsi gyerekek maradtak.
VISELET
Köszönhetően a jól megőrzött családi ruháknak, a tájházban bőségesen tudtunk kiállítani a Fekete-Körös völgyi népviseletből. Megtalálható itt a fenesi, tárkányi, kisnyégerfalvi valamint belényessonkolyosi népviselet, a többségük családi örökség. A Fekete-Körös völgyi magyar nő maga szőtte a vásznat, maga fonta a kenderfonalból vagy pamut cérnából.Csak a „bélbevaló fonalat” vagy a „micért” vette a boltból. A viselet alapszíne a fehér, fehér a vászon, daróc, bőrruhanemű. A felső és ünnepi ruhák színe és dísze kétféle, az öregeké fekete, fiataloké píros, újabban alárendelten a kék szín is. Ruhadarabjaik között csak azok a díszesebbek, amelyeket iparosok,szűcsök és szűrszabók állítottak elő. A daróc és berhe házilag készült , ezért nem cifra. A jellegzetes férfiviselet az ing és a gatya volt. A legegyszerübb ing az úgynevezett zsáking volt. Ennek az ujja bősége egyenlő a derék hosszával. Ha felvette a férfi, hasa, háta kilátszott a derék rövidsége miatt. Nyakánál volt egy hasíték és galanddal kötötték össze. A magyarság igen rövid, csak térdig érő gatyát viselt, mely mindig lerakott volt. A legkedvesebb ruhadarab a kuzsók volt. Ez ujjatlan, prémes hímzett juhbőr mellény,csak munkában nem viselték, de egyébként nyáron a legnagyobb melegben is rajtuk volt. A magyar kuzsók eleje haraszttal végig hímzett, rozmaring leveles, hátán, fent és lent őszirózsák, tulipánok és rozmaringok díszítették. Színek: piros, zöld és sötétzöld, elején veres, hátán fehér irhafoltok, hátán alul piros és zöld pillangók és sallangok piros és zöld irhából.
A kalap viselete ősi formáju.Idősebb emberek bővebb karimájú kalapot is viseltek. A bokréta a legények kalapjából elmaradhatatlan volt. Házas ember bokrétát nem viselt. A fehér viselet a nőknél is megvolt. Nyáron fehér vászoningben és pendelyben jártak. A női ing is ősi szabású. A pendely, épúgy, mint az ing, összehúzás által keletkezett. Kötőt mindenütt viseltek, az asszonyok fényes, feketét, a menyasszony fehéret. A kuzsók télennyáron elmaradhatatlan ruhadarabja volt az asszonyoknak. Kedvelt ruhadarab volt az ujjas is, mely fiatalnál vörös, kék, öregnél fekete szövetből készült. Ennek alul nem volt fodra, csak derékig ért. Ujja végén fekete bársonysáv, a felett számos jobbára színes pátlikából készült lerakott sáv és gyöngydísz. A szoknya színes szövetből készült, szabását tekintve megegyezik a pendellyel. Fiatalnál piros, menyecskéknél inkább kék, öregeknél fekete. Ez utóbbiaknak is megvolt a fekete bársony és selyemszalag pánt. Elmaradhatatlan ruhanemű volt a nagykendő, melyet háromszög alakba hajtva a vállra vetettek, azután a mellen keresztbe hatjva, két csücskét hátul összekötötték. A nagykendő kétféle: piros és fekete volt.
A MINDENSÉG KÉPMÁSA:
AZ OTTHON
Elődeink életében a ház nem csupán egy funkcionális tér volt, amely a lakhatást biztosította csak, hanem a mindennapi életük színhelye is, az otthonuk, melyet élettel, cselekvéssel töltöttek meg. A természetről és a mindenkori örök életről alkotott képük megjelent az építkezésben is. A három osztatú ház ezen idők hírnöke. Tagoltsága szerint három különálló szobából áll: tiszta szoba (első ház) mely a felső világot, a mennyboltot jelképezi, a konyha (pitvar) mely a világunkat jelenti, a mindennapi élet színhelye, és a hátsó szoba (hátsó ház) mely ugyancsak a mindennapi élet színtere. Ez a felosztás figyelhető meg őseink építkezésén, nem csak térségünkben, hanem a Kárpát-medence más magyar lakta településein is, egy párhuzamot alkotva a régi magyar népi építészettel. A házak tájolásukat illetően keletre néztek, a felkelő Nap fele, mely az élet hírnőke, bejáratuk pedig déli irányba tekintett. Ez a tájházunk esetében is így van, mely tiszta szobájával a felkelő Nap irányába tekint, beengedve annak első sugaraival az életet a házba. Ezen keleti tájolás magában hordozza a őseink hitéletét, mely szerint a Nap Isten jelképe, kitől az élet származik. Mindez nyelvünkben is szorosan jelenlevő szimbólum, mely alapján a kelet szavunk megtalálható például a ki-kelet szavunkban, amely a természet megújulását, ébredését, feltámadását jelenti. Kelet-kezik igénk úgyszintén valami új létrejöttét, megteremtődését mutatja, és még megannyi ehhez hasonló rejtett üzenet lakozik szavainkban. Őseink az első szobában fogadták a vendégeket, és itt terítették meg ünnepekkor a családi asztalt. Itt született a gyermek, és itt ravatalozták fel a halottat. A legszebb bútorok, kézimunkák, a ház oltára, a jólét jelei, és a családi képek, mind ide kerültek. A ház közepén található a lakókonyha, ide nyílik a ház bejárata. Itt található a földből épült kemence, amelybe régen állandóan égett a tűz. Ez volt a család leggyakoribb tartózkodási helye, itt készült az étel, itt sütötték a kenyeret, télen a kemence mellett itt gyűlt össze a család. A hátsószoba (kamra) volt a nők és a gyerekek alvó helye, a napi élelmiszert tartották itt, ami a főzéshez szükségeltetett.
